A másik blogban írtam már az örök igazságról, miszerint minden utazás tapasztalás, tanulás is egyben. Nyitni kell, nyitni kell a világra, engedni áradni a hatásokat…
Hamarosan összeszedem a képeket, a kis színes jegyzetfüzet bejegyzéseit és beszerkesztem őket az utazós naplóba. Csudálatos élményekben volt ismét részem, a világ egy másik, eddig talán kevésbé ismert, ám annál ámulatba ejtőbb oldalát mutatta felém. Megismertem embereket, akik olyan hatással voltak rám, hogy az elválás pillanataiban sírni tudtam… pont úgy, mint legutóbb, a boldogság könnyei…
Lehet kezdek túlontúl szentimentális lenni…