Mikor még főként csak ábrándoztam a “magam ura” típusú utazásokról, Görögország már akkor is kiemelt célpont volt. Gimiben is imádtam a görög kultúrát, a verseket, eposzokat, Achilleusszal keltem és feküdtem (szerintem erről már meséltem). A görög mitológia meg egyenesen valami fenomenális irodalmi műalkotás, szerintem a legnagyobb, a maga kusza kapcsolódásaival. Egyszóval Görögország volt a “nonpluszultra”.
Aztán jött “Rossz”, aki görög anya és magyar apa egyszem fiaként érkezett a világra, 
s szerelemre lobbantunk hamar. Faltam mindent, ami görög, az országba mégsem jutottam el, kivéve egyszer. Hol az idő nem volt alkalmas, hol dacból nem mentem. A legutolsó karácsonyt mégis Athén közelében, együtt töltöttük….
Arról is írtam már, még itt is, hogy milyenek a görög pasik. Lehet cáfolni, de a környezetem tapasztalatai is engem látszanak igazolni: Mind elmennek!!….Ki így, ki úgy…”Rossz” karácsony után ment el, végleg. Az új évet már nem élte meg… Ezt követően – védekezésből talán – sosem merészkedtem Görögország közelébe, még gondolatban sem.
És most, sok év után azon kapom magam, hogy gőzerővel szervezem az utat. Az első pillanatban igent mondtam Cs kérdésére, azóta pedig e-mail és mobil kapcsolatban állunk órákon át, egymással, irodákkal, szállodákkal, hajós társaságokkal. És végig itt zakatol belül, hogy milyen lesz vajon… Elmúlt a fájdalom nyomtalanul, vagy az első szerelem kegyetlen elvesztése, az elfojtott fájdalom örökre összekapcsolódik az országgal, a szigetekkel, a kis fehér-kék házakkal, a kedves tájjal??
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: